Hírek

7
dec

Gyurcsány Ferenc érkezik Félegyházára, a helyi Fidesz pedig csendes sétát tart

"2017 őszén újra országjárásra indulok, hogy személyesen találkozzak az emberekkel, hallgassam meg a problémáikat, hogy kormányra kerülésünk után sikeresen kezeljük ezeket" - írja az egykori kormányfő Facebook oldalán. Kiskunfélegyházázára is ellátogat, ma este az Ipartestület székházában 17:00-kor keződik előadása. Eközben a Fidesz helyi csoportjának tagjai emailben tájékoztatták szerkesztőségünket arról, hogy a szemközti Móra téren, a rendezvénnyel egyidőben csendes sétát tartanak.

Tovább olvas
7
dec

Szeretetebéddel várták a Családok átmeneti otthona lakóit kedden

Szorgalmas kezek és jótékony, segítő szándékú embereknek köszönhetően december 5-én szeretetebéddel lepték meg a Családok Átmeneti Otthonának lakóit. A Demokrácia és Szolidaritás Félegyháza Alapítvány, az Összefogás az Élhetőbb Vidékért Egyesület, valamint a városban működő civil szervezetek közreműködésével minden évben megrendezik a karácsonyi illetve télapó ünnepséget a Családok Átmeneti Otthonában. Horváth Tamás az MSZP Kiskunfélegyházi Szervezetének elnöke örömmel közölte lapunkkal, hogy ez a figyelmesség nemcsak az ünnepekre szorítkozik, mert egész évben segítik a rászoruló családokat.

Tovább olvas
7
dec

Elkészült a Kunság értékeit bemutató könyv

Egy nyilvános rendezvény keretében mutatták be azt a kiadványt, amely a Kunság értékeit tárja az olvasók elé december 2-án, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Kunság I. Kollégium, amelynek kutatási anyagát tartalmazza feldolgozva ez a könyv DVD melléklettel a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja keretében valósult meg.

Tovább olvas
7
dec

Rajzpályázatot hirdetett a Dózsa iskola

Minden évben rajzpályázatot hirdet a Dózsa iskola december elején. Az idei azonban már nem csak az alsós évfolyam számára votl meghirdetve, a szomszédos Dózsa óvodából is várták a kicsik rajzait. Az ünnepélyes eredményhirdetésre december 5-én került sor az iskola aulájában. A versenyről és a pályamunkákról Terbe Ákosnét az intézmény vezetőjét kérdeztük:

Tovább olvas
3
dec

Megnyílt a IV. Mézeskalács meseváros a Múzeumban

A Bercsényi utcai óvodások műsorával és dr. Ónodi Izabella köszöntőjét követően nyílt meg a IV. Mézeskalács Meseváros a Kiskun Múzeumban, amely december 23-ig látogatható. 

Tovább olvas
2
dec

Napelempark épül Kiskunfélegyházán

Az MVM napelemparkot épít Kiskunfélegyházán a Bankfaluban. A kormány államilag kiemelt beruházássá nyilvánította. A területet az önkormányzat bérbe adja a jelenleg kihasználatlan területet. A részletekről Csányi József beszélt rádiónknak.

Tovább olvas
2
dec

Megnyílt az adventi kiállítás az ART-Turka galériában

Zenés műsorral nyílt meg az ART-Turka adventi kiállítása a Petőfi téri galériában. A megjelenteket Rátkai Zsuzsa köszöntötte, a megnyitó gondolatokat Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatónője tolmácsolta. Karácsonyi dallamokkal Vas László szolgált a közönségnek. A kiállítás december 23-ig látogatható a Petőfi téri galériában. 

Tovább olvas
1
dec

Önkormányzati fogadóórát tart Horváth Tamás

Horváth Tamás képviselő tart fogadóórát december 11-én délután az mszp helyi irodájában. A részletekről és a fogadóóra tervezett témáiról a képviselőt kérdeztük.

Tovább olvas
1
dec

Mézes reggeli várta az alsósokat a Dózsa iskolában

Méz és mézzel készült ételek kóstolásával várta Huszka Zsolt méztermelő a Dózsás alsós diákokat pénteken egy tanóra keretében. A részletekről a program előtt kérdeztük a termelőt.

Tovább olvas
29
nov

Elbírálták a Bursa Hungarica pályázatokat

Kiskunfélegyháza Város Művelődési és Szociális bizottsága tárgyalta, és elfogadta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójára beérkezett pályázatokkal kapcsolatos előterjesztést. A pályázat eredményéről kérdeztük dr. Ónodi Izabellát, a bizottság elnökét.

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása

Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről.

05:00 - 05:59
Sztárportré

Sztárok, sztorik, stúdióbeszélgetés hírességekkel. Aki kérdez: Molnár Szabolcs.

06:00 - 08:00
TájKép

Heti helyi hírösszefoglaló

08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt