Tetováló fesztivál lesz Félegyházán
2018. október 20-án rendezik meg városunkban az I. Jótékonysági Southern Tattoo Festet, tájékoztatta rádiónkat a három fő szervező Ónodi Árpád a Rocktár vezetője, Papp Anett a Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány elnöke, valamint a szakmai vezető Kertész-Farkas János.
Anett már évek óta szervez városunkban jótékonysági rendezvényeket, ezúttal a rendezvényből befolyt összeget a Szegedi Gyermekklinika Onkológiai Osztályának ajánlják fel. Már felvették a kapcsolatot dr. Bartyik Katalin osztályvezetővel és az Onkológiai Osztály „Reménysugár Szeged Alapítvány”-ának kuratóriumi elnökével dr. Kovács Dénessel, akik nagyon nagy örömmel fogadták a kezdeményezést. Dél-Magyarországon a szegedi gyermekklinika onkológiai osztálya látja el a leukémiás és a daganatos kisgyerekeket. Ide tartozik Békés megye, Csongrád megye és Bács-Kiskun megye is. Ezen felül még a vérzékenységben, az anémiában és a trombózist szenvedett gyerekek is ezen a klinikán kapnak ellátást. Úgy gondolom, hogy a lehető legjobb helyre kerül a rendezvényből befolyt összeg – nyilatkozta Papp Anett.
A tetováló fesztivál szakmai részleteiről az Országos Tetováló Szövetség tagja Kertész-Farkas János a félegyházi születésű tetoválóművész beszélt, aki 10 éve kezdte a tetováló szakmát és hat éve nyitotta meg Hellwolf Tattoo néven saját szalonját városunkban:
Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink
10:00 - 14:00
Napközben
Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.
14:00 - 18:00
Délutános Műszak
A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.
18:00 - 19:59
Zamat
A Rádió Smile könnyed gaszto-magazinja a műsorvezető és gasztroangyal, Kis Katával.

+3676800899
+36203719719