Hírek
nov
Félegyháza színházi életéről tartottak előadást a Múzeumban
160 éve született Átányi Molnár László, félegyházi származású neves színész, a nemzeti színház örökös tagja. Ebből az alkalomból tartott előadást Fekete Beatrix a Kiskun Múzeum munkatársa november 22-én szerdán. Az előadóval félegyháza színházi szokásairól beszélgettünk.
Tovább olvasnov
Elrabolta a MÁV kollégánkat
Még a sokat látott, vonattal utazó kollégánkat is meg tudta lepni a MÁV, amikor a negyed órás elővárosi utazása 3 órásra nyúlt, egy szolnoki kirándulással egybekötve. Shaker című reggeli műsorunkban beszélt a nem mindennapi esetről.
Tovább olvasnov
Balla László tartott lakossági fórumot hétfőn
Telt ház előtt tartott lakossági fórumot tartott Balla László, az 5. választókerület önkormányzati képviselője november 20-án, a Göllesz Viktor iskolában. A fórumot megelőzően a körzet lakói ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérést is igénybe vehettek. Az összejövetelen szó volt a körzetben eddig megvalósult beruházásokról és az elkövetkező időszak fejlesztési terveiről is. A részletekről Balla László beszélt rádiónknak:
nov
Új vezetést választott a FIDESZ félegyházi csoportja
Tisztújító közgyűlést tartott a FIDESZ-MPSZ Kiskunfélegyházi Helyi Csoportja 2017. szeptember 14-én. A tagság egységes döntése alapján a helyi szervezet elnökévé Dongó Józsefet választották, alelnöki megbízást kapott Kissné Kovács Ilona, Erdélyi József, Jankovszki Zoltán és Lőrincz Tibor. A félegyházi csoportnak 120 tagja van, ide tartoznak a feloszlatott kiskunmajsai és tiszaalpári tagok is. A tisztújító közgyűlés eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be az új vezetőség november 17-én.
Tovább olvasnov
Lezárult a Holló László Emlékév
Holló László Kossuth-, Munkácsy-, Szinyei-díjas festőművész Kiskunfélegyházán született 1887. március 6-án. Születésének 130. évfordulója tiszteletére a képviselő-testület a festő iránti tiszteletének kifejezésére a 2017-es esztendőt Holló László Emlékévvé nyilvánította. Az év során Félegyháza intézményeiben előadásokkal, tárlatokkal emlékeztünk meg a kiváló alkotóról – mondta Rosta Ferenc alpolgármester a Holló László Emlékév záró rendezvényének megnyitóján a városháza dísztermében.
Tovább olvasnov
Egy szoboráthelyezés margójára
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a belváros megújulását hozó Zöld város projekt kapcsán néhány köztéri alkotás – közöttük a főtéri, káposztaként ismert szökőkút – új helyre kerül. A hír megosztotta a város lakóit, és akadtak, akik aggodalmukat fejezték ki a szobor jövője miatt. Részben az ő megnyugtatásukra szeretnénk itt leszögezni: a félegyházi köztéri értékek – közöttük a káposzta-kút – sorsa, jövője, méltó elhelyezése olyan közös érdek, amire a városvezetés a jövő iránti elköteleződése tudatában, szakértők bevonásával keresi a legjobb megoldást. Balla László alpolgármesterrel beszélgettünk:
Tovább olvasnov
Molnár Gyula, az MSZP elnöke tartott utcafórumot
Tegyünk igazságot! E mottó jegyében tartott sajtótájékoztatót és utcafórumot ma Molnár Gyula az MSZP elnöke ma (november 15-én) a Kossuth utcán. Molnár Gyula az utcafórumot követően nyilatkozott a sajtó munkatársainak.
nov
A Demokratikus Koalíció Nagy Lajost indítja a 4. választókörzetben
nov
Horváth Tamást jelöli az MSZP a 4. választókerület országgyűlési képviselőjének
Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt elnökségének tagja, az európai szocialisták nőszervezetének elnöke és Horváth Tamás, a párt helyi szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót november 10-én aktuális országos és helyi kérdésekről. A tájékoztatón bejelentették, hogy a párt országos megyei és helyi vezetésének egyetértésével, a 2018-as országgyűlési képviselőválasztáson Horváth Tamást jelölik országgyűlési képviselőnek.
nov
Megújult az első világháborús sírkert a Felsőtemetőben
Az első világháborúban több mint 400 kiskunfélegyházi katona vesztette életét. Emléküket a Hősök Parkjában felállított emlékmű, és a Felsőtemető sírkertje őrzi. A 82 felsőtemetői hadisír az évtizedek alatt kopottá, méltatlanná vált a hősök emlékének őrzésére. Az elmúlt hónapokban a honvédelmi minisztérium pályázati támogatásának köszönhetően valamennyi sírhelyet, és az ehhez tartozó emlékművet is felújították. A megújult hadisírokat november 11-én ünnepélyes keretek között adták át. Az átadáson Csányi József polgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő és Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium miniszterhelyettese mondott beszédet, emlékezve a háborús áldozatokra.
Aktuális műsoraink

03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. 
05:00 - 05:59
Játssz velünk!
Társasjátékokat bemutató magazinműsor 
06:00 - 10:00
Shaker
Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral 