Hírek
júl
Negyedik alkalommal rendezik meg a Halászléfőző versenyt
2023. augusztus 23-án szervezik meg a IV. Halászléfőző versenyt Kőfaragók terén és a Jókai utcában mondta el rádiónk reggeli műsorában Balla László alpolgármester és Bajzák Andrea. A rendezvény bevételéből idén is a Közlekedésbiztonsági tábort szeretnék finanszírozni, amelyet közvetlen az azt követő héten tartanak majd meg.
Tovább olvasjún
A Molnártelepi út megújulásának egyik első fázisát is tárgyalta a Gazdasági bizottság
Ülésezett a gazdasági bizottság is június 27-én délután. Számos fontos napirendi pontot tárgyaltak, így a rövidesen megújulú Molnártelepi út ügyét is. A részletekről Gyenes Attila a bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasjún
Sporttámogatási kérelmeket és a mobil emlőszűrő állomás telepítését tárgyalta a Művelődési és Szociális bizottság
Ülésezett a Művelődési és Szociális Bizottság június 27-én kedden. A fontosabb napirendi pontokról dr. Ónodi Izabella a bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasjún
Ülésezett a Városüzemeltetési Bizottság
Június 26-án hétfőn tartotta meg a nyári ülésezési szünet előtti utolsó ülését a Városüzemeltetési- és Környezetvédelmi Bizottság. A fontosabb napirendipontokról Bense Zoltán a bizottság elnöke nyilatkozott a sajtó munkatársainak.
Tovább olvasjún
Boczonádi Szabó Józsefre emlékeztek a Felsőtemetőben
1824. december 1-jén született Boczonádi Szabó József, az 1848-49-es szabadságharc őrnagya, Félegyháza országgyűlési képviselője, a Ludovika Akadémia parancsnoka.
Boczonádi Szabó József tábornokot a szabadságharc leverése után előbb halálra, majd életfogytig tartó várfogságra ítélték. Végül nyolc év után kegyelmet kapott, és visszavonult Kiskunfélegyháza melletti birtokára. A kiegyezést követően visszahívták a hadseregbe, ahol katonai pályája gyorsan ívelt felfelé: végül a Ludovika Akadémia parancsnoka lett, onnan vonult nyugdíjba. 130 éve, 1893. június 26-án hunyt el Kiskunfélegyházán. Halálának évfordulóján emlékeztek koszorúzással sírjánál a Felsőtemetőben a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület szervezésében. Beszédet mondott Juhász István városunk díszpolgára.
jún
Kürtös napokat tartanak a Balázs Árpád AMI-ban
Június 25-28 között kürtös napokat tartanak a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti iskolában, tudtuk meg Magyari-Benkő Gabriellától. A rézfúvósok ezen időszakban a város több pontján is megjelennek majd együtt zenélni.
Tovább olvasjún
Belga karnagy vezényli majd a félegyházi fúvószenekart
Július 4-6 között belga vendégkarmester vezényli majd a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekart. A részletekről Tóth László karnagy nyilatkozott rádiónknak:
Tovább olvasjún
Biztonsági öv témában gyermekrajzok kiállítása nyílt a könyvtárban
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. februárjában rajzpályázatot hirdetett, amelynek eredményhirdetése megtörtént. Fekete-Setény Tamara rendőr zászlós, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársa a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartott ünnepélyes átadáson elmondta, hogy az idei év témája a biztonsági öv helyes vagy éppen helytelen használata volt.
Tovább olvasjún
Díjátadó gálát és szerzői estet tartottak a Könyvtárban
Petőfi földjén címmel, a Magyar Művészetért Díjrendszer 46. Díjátadó Gáláját és dr. Gubcsi Lajos lírai szerzői estjét tartották június 13-án délután a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A megjelenteket Abonyi Szilvia igazgatónő és Gubcsi Lajos köszöntötte. Köszöntő beszédet mondott Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere:
jún
A Héjjas-nyárfa árnyékában
Domonkos László író A Héjjas-nyárfa árnyékában című könyvének bemutatójára került sor június 8-án csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A szerzővel a bemutató előtt beszélgettünk a kötetről és annak hátteréről.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink
03:00 - 05:00
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről.
05:00 - 06:00
Sztárportré
Sztárok, sztorik, stúdióbeszélgetés hírességekkel. Aki kérdez: Molnár Szabolcs.
06:00 - 08:00
TájKép
Heti helyi hírösszefoglaló

+3676800899
+36203719719