Hírek

27
jan

Sok programmal terveznek az idén is Fülöpjakabon

Számos programmal készül erre az évre is Fülöpjakab, tudtuk meg Kovács Mártától a Faluház vezetőjétől és Bodor Sándor polgáremstertől.

Tovább olvas
27
jan

Keresztféléves képzésre is várja a jelentkezőket a KSZC Kossuth iskola

Keresztféléves képzésre is várja a felnőttképzésre jelentkezőket a KSZC Kossuth iskola, mondta el rádiónk műsorában Bodorné Szikora Erzsébet felnőttoktatás vezető.

Tovább olvas
13
jan

80 éve történt a doni tragédia

A doni tragédia nyolcvan évvel ezelőtti eseményeiről emlékeztek meg Kiskunfélegyházán, január 12-én, amelyet a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a város önkormányzata szervezett. A hősök emléke előtti tiszteletadás a vasútállomás melletti Öreglaktanya kopjafájánál kezdődött, ahol Szikora István Somogyváry Gyula: A boldog szunnyadókhoz című versét szavalta el, majd dr. Bánki-Horváth Mihály, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum igazgatóhelyettese idézte fel az 1943-ban történteket, külön kitérve a félegyházi honvédekre:
 

Tovább olvas
13
jan

Még egy nyílt napra várja a diákokat a KSZC Kossuth

Jövő héten még egy nyílt napra várja az érdeklődő 7-8. osztályos diákokat a KSZC Kossuth iskola tudtuk meg Szabó Péterné igazgatónőtől.

Tovább olvas
13
jan

Egymillió forintos beruházás valósult meg a Százszorszép Óvodában

Megújult a kerékpártároló, a főbejárat és a szülői váró is a kiskunfélegyházi Százszorszép Óvodában. A beruházás ünnepélyes átadása január 11-én volt, az eseményen részt vettek Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek, Kis Gábor, az Akker-Plus Kft. értékesítési vezetője és az óvoda munkatársai.  – A tavaly szeptemberben elkészült kerékpártároló után elhatároztuk, hogy a régi, elavult főbejárati részt is megpróbáljuk felújítani – tudtuk meg Fricska Gyöngyitől, a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda intézményvezető-helyettesétől. Szerencsére az elhatározás mellé nagyon sok segítség érkezett. Az önkormányzat részéről Juhász László, a Városüzemeltetési Osztály vezetője, valamint Ódor László, a Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály vezetője vett részt a munkálatokban. A tervekben szerepelt a főbejárat festése, aminek megvalósításában az Akker-Plus Kft. segítsége várakozáson felüli volt: árajánlatot kértek festékanyagokra, de a remélt kedvezmény helyett a cég értékesítési vezetője, Kis Gábor arról értesítette az óvodát, hogy díjmentesen felajánlják a festékanyagot az intézménynek. Fricska Gyöngyi, a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda intézményvezető-helyetteséte nyilatkozott rádiónknak:
 

Tovább olvas
10
jan

Második könyvbemutatójára készül dr. Sinkó Melinda

2023 január 19-én csütörtökön mutatják be dr. Sinkó Melinda második kötetét, Máté keresztje címmel. A részletekről kérdeztük a Shaker c. reggeli műsorban.  

Tovább olvas
5
jan

Hatodszorra lett első a Szilveszteri futáson Magony László

Már hat alkalommal lett első a hagyományos szilveszteri futóversenyen Magony László, aki a legutóbbi alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Tovább olvas
5
jan

Petőfire emlékeztek az óév utolsó napján városunkban

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából emlékeztek városszerte 2022. december 31-én. Először az emléktáblánál kezdődött koszorúzás majd a Könyvtárban folytatódott a program, ahol Csányi József polgármester mondott beszédet.

Tovább olvas
1
jan

Boldog Új Esztendőt Kiskunfélegyháza!

Már hagyománnyá vált, hogy az Új Esztendő első perceiben a Himnuszt követően Csányi József polgármester úr mondja el Újévi köszöntőjét. Idén pedig még egy ünnepi beszéddel egészült ki a program: Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója apropóján, Juhász István ny. tanár, Kiskunfélegyháza díszpolgára szólt még az új év első perceiben a hallgatókhoz.

Tovább olvas
16
dec

Hűtőház és agrárlogisztikai központ épült Szankon

Befejeződött Szankon a 084/47 helyrajzi számú ingatlanon épülő hűtőház és agrárlogisztikai központ építése. A fejlesztést Szank Községi Önkormányzat a TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00004 azonosítószámú, „Agrárlogisztikai központ létrehozása Szank” című projekt keretében valósította meg. A részletekről Varga Ferencné polgármester nyilatkozott rádiónknak.

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

18:00 - 19:59
Lelkifröccs

A kibeszélő magazinműsor

20:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

00:00 - 02:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.