Hírek
már
Jótékonysági hangverseny lesz szombaton
Jótékonysági hangversenyt szervez a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola március 18-án szombaton a Jankovszki Ferenc koncertterembe. A részletekről Kis-Fekete Vilmos beszélt rádiónknak.
Tovább olvasmár
Sikeres volt a Petőfi ma, diákszemmel című diáktalálkozó
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Petőfi ma, diákszemmel címmel diáktalálkozót tartottak március 2-án csütörtökön, a kiskunfélegyházi városháza dísztermében. Az eseményre a Bács-Kiskun vármegyei középiskolásokat hívták meg, ahol az előadások teltházas közönséget vonzottak. A Kiskun Múzeum szervezésében megvalósuló konferencián szó esett Petőfi Sándor költészetéről, történelmi szerepéről, és nem utolsó sorban, a mai korra gyakorolt befolyásáról. A találkozóról és ennek megszervezéséről Mészáros Márta a múzeum igazgatója beszélt rádiónk műsorában.
Tovább olvasmár
Hivatalos látogatáson Pálosszentkúton járt a pálos generális
Petőiszállás-Pálosszentkút vendége volt a lengyel Arnold Chrapkowski (Khrapkovszki) pálos generális. A rendfőnök hivatalos látogatásának célja, hogy megismerje a kolostorok közösségi életét, a helyi lelkipásztori szolgálatot, betekintsen az adminisztrációs és gazdasági ügyekbe. A generálist Szász János, Petőfiszállás polgármestere köszöntötte március 7-én, kedden. Az eseményen jelen volt és tolmácsolt Balla Barnabás pálos plébános. A rendfőnök elárulta, hogy a hivatalos látogatásának célja a közösségi élet, a lelkipásztori szolgálat, az adminisztrációs és gazdasági ügyek megismerése a kolostorban, mindezek mellett pedig a minden szerzetessel, egyesével elbeszélget az itt töltött napok alatt.
Tovább olvasmár
A félegyházi születésű Öveges László tárlata nyílt a könyvtárban
Látszat és valóság címmel kiállítás nyílt a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 8-án, szerdán. Öveges László Pro Architectura-díjas építész kiállításmegnyitóján Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket. Öveges László 1957-ben született Kiskunfélegyházán, szülővárosában töltötte általános és középiskolai éveit. Ezt követően a BME Építészmérnöki karán 1980-ban szerzett diplomát. Csalájával Kecskeméten él, saját építészirodát vezet, számos jelentős épület tervezője. 1985 és 1990 között és 2009-től napjainkig Kecskemét főépítésze. Barátjával és alkotótársával Király László Györggyel 2004-ben alapítják meg a Király és Öveges Fotókört, innen számítható tudatos fotográfiai munkássága. 2007-ben nyert felvételt a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. A fotóművész tárlatát Kis-Czakó Imre, a Wesel Hugó Fotókör vezetője nyitotta meg.
Tovább olvasmár
Ingyenes Erasmus táborba várják a fiatalok jelentkezését
Ingyenes Erasmusos táborba várja fiatalok jelentkezét a Natura Hungarica Alapítvány, mondta el rádiónknak Kárpáti Rita az alapítvány vezetője.
Tovább olvasmár
A testvérféltékenységről szólt a keddi betűbölcsi foglalkozás
Horti Júlia klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus tartott előadást március 7-én kedden délelőtt a Petőfi Sándor Városi Könyvtár betűbölcsi foglalkozásán. A téma ezúttal a testvérféltékenység volt. Horti Júliát halljuk.
Tovább olvasmár
Kuchinka Vilmos sorsáról hallhattak a könyvtárba látogatók csütörtökön
Egy ember tragédiája: a Madách-dédunoka, Kuchinka Vilmos sorsa címmel Mayer László nyugalmazott pedagógus, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 2-án, csütörtökön.
Tovább olvasmár
Már negyedik alkalommal szervezik meg a Tour de pusztát
Télbúcsúztató, átmozgató terep és tájékozódási kerékpár túrára és terepfutásra hívminden kedves érdeklődőt 2023. március 12.-én a Bringabarát kerékpárszaküzlet és a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros Klub. A Fülöpjakab környéki buckavidék felfedezése a cél, ahol a természet részben még érintetlen de a környéken egyedi. A részletekről Kürti Márta és Simon Béla Szabolcs beszélt rádiónk reggeli műsorában.
Tovább olvasmár
A kommista diktatúrák áldozataira emlékezett a város
A kommunista diktatúrák áldozataink emléknapja alkalmából rendezett városi megemlékezést Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a Návay Lajos emlékműnél a Vasútállomás előtti téren február 24-én délelőtt. A megjelenteket Keresztes Tünde az önkormányzat munkatársa köszöntötte. Megemlékező beszédet mondott Mindák József, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium intézményvezetője.
már
Sárpátki Zsuzsanna tartott előadást a Könyvtárban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban folytatódott február 23-án a Földrajzi szabadegyetem sorozat, amelynek vendége ezúttal Female Yeti azaz Sárpátki Zsuzsanna hegymászó volt. Előadásának címe: 8000-es expedíció tabuk nélkül. Female Yetivel beszélgettünk előadását megelőzően:
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

20:00 - 23:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 
00:00 - 02:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 
03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. 