Hírek

5
jan

Petőfire emlékeztek az óév utolsó napján városunkban

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából emlékeztek városszerte 2022. december 31-én. Először az emléktáblánál kezdődött koszorúzás majd a Könyvtárban folytatódott a program, ahol Csányi József polgármester mondott beszédet.

Tovább olvas
1
jan

Boldog Új Esztendőt Kiskunfélegyháza!

Már hagyománnyá vált, hogy az Új Esztendő első perceiben a Himnuszt követően Csányi József polgármester úr mondja el Újévi köszöntőjét. Idén pedig még egy ünnepi beszéddel egészült ki a program: Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója apropóján, Juhász István ny. tanár, Kiskunfélegyháza díszpolgára szólt még az új év első perceiben a hallgatókhoz.

Tovább olvas
16
dec

Hűtőház és agrárlogisztikai központ épült Szankon

Befejeződött Szankon a 084/47 helyrajzi számú ingatlanon épülő hűtőház és agrárlogisztikai központ építése. A fejlesztést Szank Községi Önkormányzat a TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00004 azonosítószámú, „Agrárlogisztikai központ létrehozása Szank” című projekt keretében valósította meg. A részletekről Varga Ferencné polgármester nyilatkozott rádiónknak.

Tovább olvas
9
dec

Mesél a tanya című kiskönyvet adott ki a Natura Hungarica alapítvány

Mesél a tanya címmel egy kiskönyvet adott ki a Natura Hungarica Alapítvány, amelyet a félegyházi 3-4. -es általános iskolásoknak a Mikulás juttatott el. A részeltekről a készítők, Kárpáti Rita és Kőfalviné dr. Ónodi Márta főlevéltáros beszélt rádiónk reggeli műsorában.

Tovább olvas
9
dec

Adventi kiállítás nyílt a Könyvtárban

Angyalok őrizzenek címmel Adventi kiállítás nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a Kecskeméti Katona József Múzeum keresztény művészeti gyűjteményéből. A tárlatot megnyitotta ifj. Gyergyádesz László, Móra Ferenc-díjas művészettörténész, osztályvezető, a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé és a kapcsolódó gyűjtemény alapító kurátora.

Tovább olvas
9
dec

Idén több ételosztást is szervez Balla László

Idén az ünnepek előtt és után is lesznek ételosztások mondta el rádiónknak Balla László alpolgármester, aki már hosszú évek óta szervezett saját körzetében szeretetebéd néven.

Tovább olvas
9
dec

Az esszenciális olajokról volt szó a Betűbölcsi keddi foglalkozásán

Belényi Kata doTERRA Wellness Tanácsadó és Papp Anett BioBoszorka voltak a keddi Betűbölcsi vendégei a Petőfi Sándor Városi Könyvtár baba-mama klubjában. A téma az ünnepi ráhangolódás és egészségmegőrzés illóolajokkal volt. Belényi Katát hallják.

Tovább olvas
9
dec

Saját készítésű ajándékokkal lepte meg az időseket egy kunszállási kislány

Egyszerre csalt mosolyt az arcokra és könnyeket szemekbe az a kunszállási kislány, aki saját kezűleg készített ajándékokkal lepte meg a félegyházi, Nádasdy utcai szociális otthonban élőket. A tizenhárom éves Szijjártó Etelka (Mazsi, ahogy a szülőfalujában szólítják) évek óta készít a szeretteinek meglepetéseket. Idén azonban elhatározta, hogy nagyobb célt tűz ki maga elé. Mivel szereti az idős embereket, úgy döntött, hogy zsebpénzét és idejét nem sajnálva az idei adventben nekik készít ajándékot.  Öt héten át dolgozott a 135 darab asztali díszen. Iskola után és a hétvégéken csak ezzel foglalatoskodott. Az ajándékok átadását hétfőn kisebb ünnepség keretében tartották, amiben Mazsi szülei és a család jóbarátja, Szűts Tamás szobrászművész segített. 
 

Tovább olvas
9
dec

Megnyílt az idei Mézeskalács meseváros kiállítás

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján december 3-án, szombaton a városháza előtt. Az esemény egyik várt eleme volt a Mézeskalács meseváros kiállításmegnyitó is, amit Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója ajánlott a városlakóknak. Mészáros Márta hozzátette: akinek még van kedve, ideje, még készíthet házikót, hogy az is a jótékonysági tombolahúzáskor kisorolható legyen.
 

Tovább olvas
9
dec

Ételosztást tart és besegít a sütivásárba is dr. Ónodi Izabella

Aktívan részt vesz a sütivásárban és idén az adventi időszakban ételosztást is szervez dr. Ónodi Izabella képviselő, a Művelődési- és Szociális Bizottság elnöke. A részeletkől reggeli műsorunkban kérdeztük.

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt

12:00 - 17:59
Smile Weekend

Szombat és Vasárnap 12-18h között.

18:00 - 20:00
bITmobil

Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül

20:00 - 21:59
Vedd és olvasd

Könyveket ajánló magazinműsor