Hírek
szept
Kirják Miklós alkotásaiból nyílt kiállítás a Könyvtárban
A városi könyvtárban mutatták be Kirják Miklós festőművész alkotásait szeptember 23-án, csütörtökön délután. A tárlatot dr. Feledy Balázs művészeti író nyitottaa meg, akivel előzetesen beszélgettünk az alkotásokról. A megnyitó ünnepségen közreműködött dr. Tóth Ákos szaxofonnal. A kiállítás október 22-éig látogatható.
szept
Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a térségi turisztikai fejlesztési koncepcióhoz
Csütörötökön a bugaci csárdában tartották meg a soronkövetkező térségi polgármesterek találkozóját. Ennek záróeseménye volt egy sajtótájékoztató, amelynek keretében számolt be Lezsák Sándor ogy. képviselő és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese arról, hogy a Duna-Tisza közi és a Tisza-menti Térségi Turiszikai fejlesztési koncepciók alapján elkészült egy részletes megvalósíthatósági tanulmány. Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettesét halljuk.
A sajtótájékoztatóban hallható hanghibát egy közeli mobiltelefon okozta
Tovább olvasszept
Babits Mihályról tartott előadást Juhász István a Könyvtárban
Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár "Babits Mihály, a magyar jellemről" címmel tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban akivel ezt megelőzően interjúztak a sajtó munkatársai.
Tovább olvasszept
Kibővített betűbölcsi várta az érdeklődőket a Könyvtárban
Az anyatejes táplálás alkalmából kibővített betűbölcsivel várta a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a Kiskunfélegyházi Védőnői szolgálat az érdekődőket. Először Abonyi Szilvia igazgatónő köszöntette a megjelent szülőket, gyerkőcöket, várandós kismamákat, majd Palásti Gyöngyi masszőr tartott előadást a kisbaba masszázsról.
Tovább olvasszept
Az autómentes nap résztvevői a rossz idő ellenére is jól érezték magukat
A rossz idő nem szegte kedvét az autómentes-nap látogatóinak, és a résztvevő kitelepülő cégeneknek sem. A rendezvényen jelen volt a Norbike kerékpár-szaküzlet és szerviz, akik a kilátogatók kerékpárját a helyszínen ingyenesen javította. A tulajdonossal, Lajos Norberttel beszélgettünk a rendezvényen.
szept
Generációk ünnepelték együtt a PG-s életérzést
Nagyszabású, mégis bensőséges hangulatú ünnepséggel emlékeztek meg Kiskunfélegyháza nagymúltú intézménye, a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium fennállásának 150. évfordulójára szeptember 18-án, szombaton. A jeles alkalomra szép számmal érkeztek az öregdiákok: a volt Tanítóképző, Testnevelési Gimnázium, Petőfi Sándor Gimnázium, Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola egykori tanítványai, és természetesen a középiskola jelenlegi tanulói, korábbi és mostani tanárok is.
Tovább olvasszept
Díjazták a Virágos Félegyházáért verseny résztvevőit
Szombaton délelőtt tartották meg a Virágos Félegyházáért verseny díjátadóját a Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarán. A megjelenteket először Kállainé Vereb Mária a Móra Egyesület ügyvezető elnöke a zsűri nevében köszöntötte. Az idei versenyről és nevezett kertekről Csányiné Papp Andrea a verseny védnöke beszélt.
szept
Kutatók Éjszakája lesz a Móra Ferenc Gimnáziumban
Idén is bekapcsolódnak a Kutatók Éjszakája országos programjába a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium munkatársai és diákjai. Az intézmény szeptember 24-én, pénteken 16 és 21 óra között várja a természettudomány iránt érdeklődőket. Az esemény keretében digitális fotópályázatot hirdetnek A csodálatos természet címmel. Felhívják a figyelmet, hogy egyes programok regisztrációkötelesek. A részletekről dr. Kása Zsuzsanna igazgatónő nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasszept
Idén is az óvodákat segíti a Szilveszteri futás
Idén is jótékony célú lesz a hagyományos Szilveszteri futás amelyet idén már 30. alkalommal rendeznek meg, jelentették be a szervezők sajtótájékoztató keretében a városházán csütörtökön délután. Ahogy már az elmúlt néhány évben, úgy idén is rajzverseny kapcsolódik a futóversenyhez, amelyet a gyerekeknek most is három kategóriában hirdetnek meg. Balla László alpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte, mindent megtesznek hogy minél több iskoláshoz és szüleihez eljusson a rendezvény híre.
Tovább olvasszept
Szeptember 20-án hétfőn lesz az Autómentes nap Kiskunfélegyházán
Az eredeti tervekhez képest egy pici csúszással, Szeptember 20-án, hétfőn tartják az Autómentes napot Kiskunfélegyházán az Európai Mobilitási Hét keretében. A program részleteiről Bajzák Andrea, az Önkormányzat Ifjúsági referense nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

12:00 - 18:00
Smile Weekend
Szombat és Vasárnap 12-18h között. 
18:00 - 20:00
Beat Goes
A Rádió Smile partyműsora minden szombaton 18:00-20:00 között.
20:00 - 22:00
Luxfunk Blackmix
Valódi funky, valódi lemezekről. Fekete zene minden szombaton este 2 órában, a Luxfunk DJ-k által mixelve! 