Hírek
aug
Erőemelő ligakupa lesz hétvégén
Szeptember 3 és 5 között rendezi meg Patyi Zoltán az Erőemelő ligakupát Kiskunfélegyházán, amit a Félegyházi Napokon szervezett Kiskun Kupa előzte meg.
Tovább olvasaug
Kormányzati plusz forrásból újulhatnak meg belterületi utak, utcák
Kormányzati plusz forrásból újulhatnak meg belterületi utak, utcaszakaszok még ebben az évben tudtuk meg Csányi József polgármestertől. Ennek köszönhetően megújul a Korona utca amelyet egyirányúsítanak majd, a Deák Ferenc utca és a hozzá csatlakozó két köz, valamint a Bankfaluból egy új kivezető aszfaltos út is létesül a Kőrösi út irányába.
Tovább olvasaug
Plusz forrást ad az önkormányzat hogy megépülhessen a skate park
A pályázati forrás mellett a korábbiakhoz képest kétszer akkora, összesen 30 millió Forintos önerőt biztosít Kiskunfélegyháza Önkormányzata a Skate park megvalósításához, nyilatkozta rádiónknak Csányi József polgármester, aki kihangsúlyozta: a kivitelező ez év végéig vállalta a projekt befejezését.
Tovább olvasaug
A nyári szünet után sok napirend várt a gazdasági bizottságra
Augusztus 24-én délután ülésezett az önkormányzat gazdasági bizottsága, amelynek fontosabb napirendi pontjairól Gyenes Attila, a bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasaug
Újra önálló intézmények lesznek a József Attila és a Platán iskola
Kiskunfélegyházán, a felújított Balázs Árpád Alapfokú Művészeti iskola hangversenytermében tartotta ünnepi tanévnyitóját a Kecskeméti Tankerületi Központ. Az ünnepségen jelen volt az intézmény névadója, Balázs Árpád zeneszerző, Zsámboki Anna a tankerületi központ vezetője, a városvezetés és a meghívott intézményvezetők, pedagógusok. Először az új megbízást kapott intézményvezetőket, tagintézmény-vezetőket köszöntötték és átadták számukra új megbízatásukat. Az idei tanévtől önálló intézményként folytatja tovább a Platán Általános Iskola amelynek vezetésére egy év időtartamra Wolnerné Vidéki Szilviát bízták meg, a József Attila Általános Iskola új igazgatója pedig Dinnyés-Kis Zsuzsanna lesz.
Tovább olvasaug
Az illegális fakivágás is téma volt a Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság hétfői ülésén
A Csanyi úton történt illegális fakivágás is témája volt a Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság hétfői ülésének, amelyen kiderült: a kár meghaladja a nyolc millió forintot. A részletekről Bense Zoltán, a bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasaug
Felszámolják az illegális szemétlerakókat a Bankfaluban
Illegális szemétlerakók alakultak ki a Bankfalu bizonyos részein, aminek következtében elszaporodtak a rágcsálók. A tarthatatlan helyzet változtatása érdekében Szabó József önkormányzati képviselő és Buza Flórián, a Roma Önkormányzat elnöke a városhoz fordult segítségért.
Buza Flórián a roma önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a problémás területrekre a város más részeiről is hozták ide a szemetet.
aug
Államalapító királyunkra emlékeztünk pénteken
Államalapító királyunkra emlékeztünk, augusztus 20-án pénteken Kiskunfélegyházán. A rendezvényen Csányi József polgármester mondott köszöntőt.
Tovább olvasaug
20 éve zárták be a félegyházi laktanyát
20 éve, hogy bezárták a kiskunfélegyházi Bem laktanyát a Majsai úton. Az egykor ott szolgálatot teljesítők emlékét mostantól egy emléktábla őrzi a volt Tiszti Klub előtt található oszlopnál, amelynek túlsó oldalán Bem apó mellszobra is méltó helyére került. A táblaavató ünnepélyes keretek között lepleződött le augusztus 19-én délután, amelyen a hódmezővásárhelyről érkező katonazenekar biztosított térzenét. A megjelenteket először Hideg István ny. őrnagy köszöntötte, a laktanya jelenéről és jövőjéről pedig Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere beszélt.
Az emléktáblát Bozóki István kőfaragó készítette el.
aug
Megkoszorúzták a civilek emléktábláját
Egy évvel a felavatás után, idén is megkoszorúzták a Félegyháziak a félegyháziakért emléktáblát a Szakmaközi Művelődési Ház - ma Aranyalma Népmesepont - homlokzatán. A megjelenteket Rátkai Sándor az intézmény igazgatója és Némedi-Varga Beatrix köszöntötte.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

22:00 - 23:59
bITmobil (ismétlés)
Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül 
00:00 - 02:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 
03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. 