Hírek
ápr
Átvette megbízólevelét Lezsák Sándor
Ünnepélyes keretek között vette át megbízólevelét Lezsák Sándor aki így egy újabb ciklust kezd meg a 4.sz. vk. országgyűlési képviselőjeként. A kiskunfélegyházi Városháza dísztermében megtartott ünnepségen először Csányi József polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, így Lezsák Sándort és közvetlen munkatársait, a kistérség és a választókerület megjelent polgármestereit, a közintézmények vezetőit. Ezt követően dr. Dobák Nándor a Választási Bizottság Elnöke ismertette a részletes végeredményt, majd adta át a megbízólevelet Lezsák Sándornak.
Tovább olvasápr
Papp Anett biomami tartott előadást a Betűbölcsiben
Papp Anett biomami volt a Könyvtár Betűbölcsi rendezvényének házigazdája, előadója április 19-én kedden délelőtt. A rendezvény kapcsolódik a könyvtár ezen a héten zajló Ökohét rendezvényéhez is. Papp Anettet halljuk.
Tovább olvasápr
Kiskunfélegyházára érkezett a Harminc éve szabadon című vándorkiállítás
Kiskunfélegyházára érkezett a 30 éve szabadon című vándorkiállítás. A Kiskun Múzeum udvarán felállított tizenhárom tablóból álló tárlat a kommunista diktatúra történetét, a rendszerváltoztatás folyamatát és az elmúlt harminc évben elért eredményeket mutatja be.
Tovább olvasápr
Alkoholbetegség testközelből
Az alkoholbetegség volt a téma ma (2022. április 13-án) reggel. Vendégünk egy olyan férfi volt, aki kendőzetlenül beszélt életének azon szakaszáról, amit az alkohol határozott meg. Szó esett a gyógyulás útjáról és a segítségnyújtás lehetőségeiről. Köszönjük az őszinteséget!
Tovább olvasápr
Petőfi szerelmi költészetéről hallhattak a Könyvtárba látogatók
A Petőfi-emlékévek alkalmából indított „Láng van szívemben” című előadás-sorozat legutóbbi vendége Hideg János László magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus volt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Előadásának címe: Petőfi és a szerelem – széljegyzetek apró betűkkel. Az előadással kapcsolatban Hideg Jánost kérdeztük.
Tovább olvasápr
Újra programmal várja az érdeklődőket a Szérűskert vasárnap
Virágvasárnap, április 10-én újra programokkal várja az érdeklődőket a Huszka József Hagyományőrző Egyesület a móravárosi Szérüskertbe. A részletekről Kollár László az egyesület titkára nyilatkozott rádiónknak
Tovább olvasápr
Senior tornára várják a 65 éven felülieket
A Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében várják a 65 éven felülieket Senior torna foglakozásokra április 20 és május 25-e között heti egy alkalommal, tudtuk meg Fliszár Dóra edzőtől.
Tovább olvasápr
Jótékonysági palacsintafesztivál lesz májusban
Jótékonysági palacsintafesztivált szervez Lovas Róbert és csapata, akikhez évek óta a Predátor Motorostalálkozót is köthetjük. Az ötletgazda rádiónk reggeli műsorában elmondta, a május 14-én a Kossuth iskola udvarára szervezett rendezvény célja, hogy a meghívott palacsintát sütő csapatok maguk ajánlhassák fel az összegyűjtött összeget annak a szervezetnek, akiket támogatni szeretnének.
Tovább olvasápr
Elkezdődött a hangszert a kézbe program a Rocktárban
A Rocktár ad helyet április 6. és 8. között a Hangszert a kézbe – Kiskunfélegyháza eseménynek. A szerdától péntekig tartó program keretében ingyenesen látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a dob és ütőhangszeres, a gitáros és basszusgitáros, a billentyűs, a népi és klasszikus hangszerek, az elektronikus zenei, valamint a stúdiós szekciókba, hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át. A megnyitó ünnepséget szerdán délelőtt tartották, ahol köszöntőt mondott dr. Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális bizottság elnöke és a Sorsocskák Alapítvány vezetője. Szintén köszöntötte a megjelent diákokat Cselőtei László az NKA Hangfoglaló Program vezetője. Az esemény hátteréről Bajnai Zsolt beszélt a megnyitón.
ápr
Az emlő önvizsgálata volt a témája a keddi betűbölcsinek
Miért fontos az emlő önvizsgálata? témakörben tartott előadást a városi könyvtár baba-mama klubjában Surányiné Pap-Ferenc Izolda, az Egészségfejlesztési Iroda munkatársa, védőnő (fotón balról).
Tovább olvas
Aktuális műsoraink
06:00 - 10:00
Shaker
Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral
10:00 - 14:00
Napközben
Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.
14:00 - 18:00
Délutános Műszak
A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

+3676800899
+36203719719