Hírek
már
Átadták az felújított főzőkonyhát
Március 9-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Suli-Host Vendéglátó és Szolgáltató Kft. kiskunfélegyházi főzőkonyháját, a bíróság mellett, ami egykoron szintén ezt a funkciót töltötte be. A megjelenteket Pék József a cég ügyvezetője köszöntötte, Csányi József polgármester pedig megnyitó gondolataiban a konyha újraindításáról, és a különböző internetes oldalakon megjelent lejárató hírekről beszélt.
már
Digitális napot rendezett a Dózsa György Általános iskola
Digitális napot rendezett kedden a Dózsa György általános iskola. Egy EFOP-os pályázatnak köszönhetően délelőtt a felsősök délután az alsósok probálhatták ki az iskola digitális felszereléseit, berendezéseit, de kitelepült cégek is érkeztek az iskolába saját fejlesztésű eszközeikkel. A részletekről Gyenes Attila informatikatanár beszélt rádiónknak. Terbe Ákosné Igazgatónőt arról kérdeztük, hogy milyen eszközöket szeretnének még beszerezni a közeljövőben pályázati vagy egyéb forrásból.
már
Elmarad az Országos állat és kirakodóvásár március 11-én
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata értesíti a lakosságot és az árusokat, hogy a kialakult belvízhelyzet miatt a Vásártér alkalmatlanná vált a március 11-re meghirdetett Országos Állat- és kirakodóvásár megtartására, ezért most vasárnap ELMARAD.
Helyette 2018. március 25-én kerül megrendezésre.
Tovább olvasmár
Az oktatási rendszerről tartott sajtótájékoztatót Bősz Anett és Horváth Tamás
Bősz Anett a Liberális Párt ügyvivője és Horváth Tamás képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden a Móra Gimnázium előtt. Bősz Anett elmondta, létrehoztak egy ún. oktatási minimumot, amelyben megegyeztek a “demokrata ellenzék” pártjai. Ennek alapvetései között említette a többi között a készségfejlesztés előtérbe helyezését, a kritikus gondolkodásra nevelést, az intézményi autonómia és a szabad tankönyvválasztás visszaállítását, az iskolarendszer átjárhatóvá tételét az esélyegyenlőség érdekében, valamint a diákok és a pedagógusok terheinek csökkentését.
Tovább olvasmár
Rajzpályázatot hirdet a KGME
Rajzpályázatot hirdet a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) Félegyháza - a város, ahol élek címmel. Két kategóriában, általános iskolás és középiskolás diákok pályázhatnak, bemutatva Kiskunfélegyháza értékeit, szépségeit, mire a legbüszkébbek, mint városunk kis polgárai. Az alkotások mérete és technikája szabadon megválasztható.
már
Országos díszcsomagoló verseny zajlott a Sportcsarnokban
Második alkalommal hirdette meg a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos szakképző iskola az országos díjcsomagoló versenyt. Idén, a városi sportcsarnokban megrendezett megmérettetésen 32 képző intézmény 49 csapata vett részt március 2-án. A szervezők szerint fontos ez az esemény azért, mert a kereskedő tanulóknak megmutatja, hogy a szépen csomagolt portéka kelendőbb. Ezen a találkozón megismerkedhetnek egymás munkájával, az új csomagolóanyagokkal és technikákkal is. A részletekről Ágoston Tibor igazgató beszélt rádiónknak.
már
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alkotóinak emléktárlata nyílt meg
Március 2-án este nyílt meg ünnepélyes keretek között, az idén 30 éves Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alkotó tagjainak gyűjteményes kiállítása. A megjelent alkotókat, családtagjaikat és a külsős vendégeket Kapus Béláné köszöntötte és pár mondatban beszélt az egyesület történetéről. A kiállított alkotásokat Rosta Ferenc alpolgármester mutatta be a megjelenteknek, a kiállításmegnyitón gitárjátékkal és énekkel közreműkdött Fekete Zoltán, a Móra gimnázium tanára.
már
Egyedül élő időskorúnak segítettek a félegyházi rendőrök
A lakásban lévő hideg miatt elvesztette minden erejét a 88 éves kiskunfélegyházi férfi, akinek a helyi rendőrök segítettek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába telefonált 2018. március 2-án 6 óra 53 perckor egy 88 éves egyedül élő kiskunfélegyházi férfi. Elmondása szerint a tegnapi napon begyújtott, majd lefeküdt aludni és reggel arra ébredt fel, hogy nagyon fázik. Azt is elmondta a szépkorú, hogy a lakásban lévő hideg miatt elvesztette minden erejét, és felkelni sem tud, hogy begyújtson, ezért értesítette a rendőrséget. A helyi járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol meleg teával kínálták az időskorút. Ezt követően a lakásban lévő felhasított fával begyújtották kályhát.
Tovább olvasmár
A Petőfi nevét viselő középiskolák képviselői találkoztak Félegyházán
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Társaság valamint a Szent Benedek középiskola országos találkozóra hívta a Petőfi nevét viselő iskolák képviselőit, tanulóit. A Petőfi-emlékév keretében megrendezett találkozót március 1-jén a városháza dísztermében nyitották meg ünnepélyes keretek között. A vendégeket Rosta Ferenc alpolgármester és Rokolya Csaba igazgató köszöntötte, majd dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott előadást. A három napos találkozó résztvevői a megnyitót követően mécsesekkel a kezükben a költő szobrához vonultak, ahol elhelyezték koszorúikat és az emlékszalagokat.
feb
Meleg plédeket, takarókat vár a félegyházi kutyamenhely
Ugyan a havazás alábbhagyott, de a következő napokban is marad a tartós fagypont alatti hőmérséklet napközben is. Ilyenkor pedig nem csak embertársainkra, háziállatainkra is kiemelt figyelmet kell fordítani. Papp Viktóriát, a városi kutyaiskola egyik vezetőjét, és a menhely önkéntesét kérdeztük, mik a legfontosabb teendők, amivel megvédhetjük kiskedvencünket a zord időjárás idején. Papp Viktória elmondta továbbá, hogy a kiskunfélegyházi menhely élelemmel szerencsére jól el van látva, de meleg plédeket, takarókat most is szívesen fogadnak.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

22:00 - 23:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 
00:00 - 02:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 
03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. 