Hírek
jún
Erdélyben jártak a Batthyány Iskola hetedikesei
Öt napot töltöttek Erdélyben a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikesei a „Határtalanul” program keretében. A kiutazás napján a diákok megkoszorúzták az Aradi Vértanúk Emlékművét, ahol mécsest is gyújtottak. A dévai vár megtekintése után Segesváron a vár óratornyából csodálták meg a történelmi várost, majd Fehéregyházán Szabó József, a Petőfi Múzeum igazgatója mesélt az utolsó nagy ütközetről. Az élményekről a diákok és osztályfőnökük, Vass Viktória beszéltek rádiónknak.
Tovább olvasjún
A Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola kiállításmegnyitója volt csütörtökön
A Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola kiállításmegnyitója zajlott június 7-én a Móra Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában, ahol a diákok munkáit tárták a szülők, tanárok, és minden kedves érdeklődő elé. A megjelenteket az intézmény vezetője, Jankovszki Zoltán köszöntötte.
Tovább olvasjún
Rádi András tárlata nyílt meg szombaton
Rádi Andrásnak a maga mögött hagyott évtizedek terméséből nyílt életmű kiállítása a Szakmaközi Művelődési Házban június 2-án. A festőművészt és alkotásait Rosta Ferenc alpolgármester mutatta be a népes számban megjelent nézőközönségnek és művésztársaknak.
jún
50 éves a Szakmaközi
Ünnepi megemlékezést tartottak június 2-án a Szakmaközi Művelődési Házban fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A ház történetének legfontosabb állomásaival Kertészné Rozika ismertette meg a közönséget:
Tovább olvasjún
A város pedagógusait köszöntötték pénteken
A pedagógusnap alkalmából, június 1-jén, a Móra Ferenc Művelődési Központban köszöntötték a város és térsége pedagógusait. Díszdiplomát adtak át azoknak, akik évtizedekkel ezelőtt szerezték meg pedagógus diplomájukat, díjakkal és oklevéllel ismerték el azok munkáját, akik hosszú ideje eredményesen foglalkoznak gyermekeink nevelésével. A kitüntetetteket Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója és Csányi József polgármester köszöntötte.
jún
Ökotudatos képzési projektbe kapcsolódik be a Platán iskola
Az ECO-SCHOOL Oktatási hálózat határon átnyúló program keretében szeretné megvalósítani az ökotudatos életre nevelést párhuzamosan szerb és magyar általános iskolákban. A projektről Egyed Krisztián EcoCenter alapítvány pályázatírója beszélt rádiónknak:
jún
Továbbfeldolgozó üzemet avatott az Integrál Zrt
Ünnepélyes keretek között avatták fel az Integrál Zrt új Továbbfeldolgozó üzemét május 31-én a Csongrádi úti telephelyen. A pályázati sikerről és a beruházás megvalósulásáról dr. Horváth Sándor az Integrál Elnök-vezérigazgatója beszélt a megjelent vendégeknek. Beszédet mondott továbbá Marczinkó Zoltán helyettes államtitkár és Csányi József, Kiskunfélegy192.16háza polgármestere.
máj
Évet értékelt a kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság
A Városüzemeltetési bizottság legutóbbi ülését kihelyezett ülésként tartotta meg a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon, ahol Timafalvy László alezredes, kapitányságvezető számolt be az elmúlt egy évi munkájukról.
Tovább olvasmáj
"Csak egy kör" címmel zajlott drogmegelőzési program
Csak egy kör címmel szervezett drogmegelőzési rendezvényt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a KEF. A rendezvény céljáról és programjáról Horváth-Rekedt Gréta, címzetes rendőr főhadnagy, bűnmegelőzési előadó, szakmai tapasztalatairól pedig Kozma-Vízkeleti Dániel psichoterapauta beszélt rádiónknak:
máj
Szűcs Levente első tárlata nyílt meg az ART-Turkában pénteken
Május 25-én, a Holló László Képzőművészeti Kör Art Turkája adott helyszínt Szűcs Levente feltörekvő fotóstehetség első kiállításának, Mozaik címmel. A tárlatot Szabó Ildikó, Levente volt tanára nyitotta meg.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

06:00 - 08:00
Intim Részek
Egy tuti rádióműsor, lásd vidáman a világot :-) 
08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt

12:00 - 18:00
Smile Weekend
Szombat és Vasárnap 12-18h között. 