Hírek

20
dec

Idén is lesz karácsonyi hangverseny

Szeretettel várnak minden zenekedvelőt 2024. december 21-én szombaton és december 22-én vasárnap a Constantinum Sportcentrumban megrendezendő fúvószenekari karácsonyi hangversenyre. A részletekről Kis-Fekete Vilmos és Tóth László beszélt rádiónknak.

Tovább olvas
12
dec

Betlehemes előadás a Kálvária kápolnájánál

Hagyományteremtő eseményre várják a félegyháziakat december 20-án, pénteken 10.30-tól a Kálvária kápolnájához. Az Ótemplom plébániája, a Padkaporos Táncegyüttes Egyesület és a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület együttműködésében szervezett betlehemes előadással a szervezők közösségi élményt szeretnének kínálni az ünnepi készülődés idejére. A részlekeről Kollár László beszélt rádiónknak.

Tovább olvas
12
dec

December 16-áig még várják a tartós élelmiszert

Idén is folytatódott a Legyen minden üres tányér tele étellel és szeretettel elnevezésű tartós élelmiszer gyűjtés, amelyet 2020-ban Bajzák-Csikós Ágnes kezdeményezésére hívtak életre és azóta az önkormányzat és számos vállalkozás támogatásával több száz család karácsonyát tette szebbé. A részletekről Bajzák-Csikós Ágnes és Zakar Anita az ifjúsági iroda munkatársa tájékoztatta rádiónkat.

Tovább olvas
12
dec

Javaslatcsomagot nyújtott be a Veled a Városunkért képviselőcsoportja a város jövő évi költségvetéséhez

Javaslatcsomagot nyújtott be a Veled a Városunkért képviselőcsoportja a város jövő évi költségvetéséhez. Erről tartottak sajtótájékoztatót az új székházukban december 11-én délelőtt a helyi sajtó munkatársainak. Összesen hat fő témakörben részben korábbi, részben új javaslatokat fogalmaztak meg a városvezetés irányába. A részletekről Horváth Tamás és Kis-Szeniczey Kálmán nyilatkozott a sajtónak.

Tovább olvas
12
dec

Idén is lesz idősek karácsonya és szeretetebéd Balla László körzetében

Idén is színvonalas műsorral, meglepetés ajándékokkal és meleg étellel szeretné jobbá tenni a körzetében élő idősek és nehéz sorsú családok karácsonyát Balla László alpolgármester, képviselő.

Tovább olvas
12
dec

Megtartották az év utolsó bizottsági üléseit

Megtartották a városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági bizottságok üléseit december 9-én és 10-én a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák a december 12-ei képviselő-testületi ülés napirendi pontjait. A művelődési- és szociális bizottság fontosabb napirendjeiről dr. Ónodi Izabella nyilatkozott rádiónknak.


A jogi és gazdasági bizottság többek között a Kiskunfélegyházi Városi Kórház és Rendelőintézet 2025. évi támogatási kérelmét tárgyalta. Szamosi Endre, a bizottsági ülés levezetője elmondta, hogy az önkormányzat 16 millió forint támogatást nyújt a gyermekorvosi, kardiológiai és szemészeti szakrendelések fejlesztésére. Emellett elfogadták a 2024-es költségvetési rendelet módosítását, valamint a sportról szóló rendeletet és sportfejlesztési koncepciót. A gazdasági bizottság döntéseiről Gyenes Attila beszélt rádiónknak.
 

Tovább olvas
12
dec

Felgyúlt a remény gyertyája

Advent második gyertyája is fellobbant Kiskunfélegyháza városi koszorúján az elmúlt hétvégén. A polgármesteri hivatal előtt tartott ünnepségre ezúttal is sokan voltak kíváncsiak. Az eseményen Hatvani Zsófia református lelkész mondott beszédet, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár munkatársai pedig ünnepi előadást tartottak.  Bajzák Andrea, az Ifjúsági Iroda munkatársa a felvezetőjében advent jelentőségéről és az ahhoz kapcsolódó hagyományokról beszélt.
 

Tovább olvas
12
dec

Átadták a díjakat a Szilveszteri futáshoz kapcsolódó rajzpályázat nyerteseinek

A második gyertyagyújtás előtt tartották meg a XXXIII. Jótékonysági Jogging Plus Szilveszteri Futás – „Rollsped Futam” – rajzpályázatának eredményhirdetését a városháza aulájában. Az idei évben közel kétszáz pályamű érkezett be, amelyek közül egy bíráló bizottság választotta ki a legjobbakat. A futáshoz kapcsolódóan immár hatodik alkalommal hirdették meg a rajzpályázatot. A legjobb hat pályázó kupát kapott, és az ő rajzaik kerültek a szilveszteri futáson az első 600 nevezőnek járó ajándékpólók elejére. Balla László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és beszélt a futásról, valamint annak jelentőségéről. 
 

Tovább olvas
12
dec

Megnyílt a mézeskalács meseváros

Karácsonyi illat és lélegzetelállító látvány várja a Kiskun Múzeumba látogatókat: az asztalokon mézeskalácsból készített házikók, adventi koszorúk, szánkók, fenyőfák sorakoznak. A kilencedik alkalommal megrendezett mézeskalács meseváros kiállítás megnyitóját december 7-én tartották. A kiállítás megnyitóján Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

A tárlat megnyitóján karácsonyi dalokkal közreműködött Závogyánné Varga Ildikó, a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanára és Samu Csilla, a Kiskun Múzeum munkatársa.

Tovább olvas
6
dec

Konferenciát tartottak a Fogyatékkal élő emberek Világnapján

A Dél-Alföldi Rehabilitációs Központ a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából ágazatközi találkozóját tartották december 3-án Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A rendezvényről és arról, hogy a szervező Kreatív Formák Alapítvány milyen feladatokat lát el a hétköznapokban, Nagygyörgy Éva szakmai vezető nyilatkozott rádiónknak.

 

Fotó: Hirös.hu

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

06:00 - 10:00
Shaker

Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral

10:00 - 14:00
Napközben

Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

18:00 - 19:59
Lelkifröccs

A kibeszélő magazinműsor