Átadták a Szent István Közösségi Házat

A Szent István Közösségi Ház hivatalos átadó ünnepsége volt május 22-én, szombaton. Az esemény dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, városunk parlamenti képviselője, Balla László alpolgármester és Hajagos Gyula plébános ünnepélyes szalagátvágásával kezdődött, majd a közösségi ház földszinti termében folytatódott.

Ismertették, hogy a ház hosszú évek előkészítő munkájának eredményeképp jött létre, köszönhetően Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata támogatásának, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított, a Kalocsa - Kecskeméti Érseki Hivatal rendelkezésére bocsátott állami támogatásnak, ami Lezsák Sándor alelnök, képviselő közbenjárásával valósult meg. Az említett támogatás mellett a hívek adományai egészítették ki az összeget, így jöhetett létre a közösségi ház. A terveket a 7. Dimenzió Építész Iroda készítette, a generál kivitelező a LEG-FESTŐ SZINT Kft. volt, Gémes Gábor ügyvezető irányításával, a munkálatokat Csabai Csaba műszaki ellenőr felügyelte.

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek megáldotta a közösségi házat, beszédében mindenkinek köszönetet mondott, akik valamilyen módon hozzájárultak annak megvalósításához. Azt kívánta, hogy egy pezsgő közösségi életet adó hely legyen, ami nyitott a jóra, ugyanakkor nem engedi meg, hogy szellemiségében eltérjen a keresztény értékektől.

Végezetül Szent Pál szavait idézte: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!”

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

12:00 - 17:59
Smile Weekend

Szombat és Vasárnap 12-18h között.

18:00 - 20:00
bITmobil

Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül

20:00 - 21:59
Vedd és olvasd

Könyveket ajánló magazinműsor

22:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.