A szervdonorok emléke előtt tisztelegtek

A szervdonorok emléke előtt tisztelegtek

2018. szeptember 26-án került átadásra Kiskunfélegyházán az emlékhely, melyet azon szervdonorok emlékének tiszteletére készítettek, akik szerveikkel emberek életét mentették meg. Az avatáskor feltüntetett 4 donor neve mellé 2019-ben további 5 donor nevét, majd 2020-ban újabb 4 donor nevét vésték az emlékmű táblájára, akinek családja szintén felvállalta a nyilvánosságot, hogy szerettük életet mentett. Egy édesanya mérhetetlen fájdalma mellett érzelmileg és erkölcsileg is rendkívüli tiszteletet érdemlő kezdeményezés megvalósulását köszönhetjük Csikós Józsefné Irma néninek, aki egyben lelki támasza is mindazoknak, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy gyermekük vagy közeli hozzátartozójuk tragikus hirtelenséggel elment – mondta az emlékezés nyitányaként Keresztes Tünde kulturális referens.

 Magyarországon a transzplantációs várólistákon több mint kétszer annyian várnak valamilyen szervre, mint ahány átültetés van egy évben. Pedig a szervátültetésre várakozók számára az egyetlen esély a túlélésre és életminőségük javítására a szervátültetés. Az Alföld közepén ebben a kisvárosban büszkék lehetünk arra, hogy ilyen polgártársaink vannak, akik az élet egyik legnehezebb pillanatában a szív fájdalmán túllépve találtak meg azt az utat, melyre rálépve nem az elmentekre, hanem az itt maradókra tudtak gondolni – mondta beszédében Csányi József polgármester.


Az emlékezésen beszédet mondott dr. Mihály Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója is, aki 25 éve foglalkozik szervátültetéssel és szervadományozással.

A megemlékezésen tiszteletét tette Berente Judit a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, aki maga is vesetranszplantált. Mielőtt az emlékezők elhelyezték tiszteletük és szeretetük virágait az emlékműnél, Csikós Józsefné az emlékmű megálmodója szólt pár szót a megjelentekhez.

Meghallgatható hanganyag