Pályázati úton is segítenék a tanyás térségek fejlesztését

Soron kívüli ülést tartott január 24-én Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Sürgősségét az indokolta, hogy az önkormányzat határidőn belül indulhasson az agrárminisztérium által kiírt pályázaton, amely a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését segíti. 

A képviselő-testület egyhangúan döntött arról, hogy a város benyújtja pályázatát, amelynek eredményessége esetén a Tanyagondnoki szolgálat eszközparkját kétmillió forintos beszerzéssel tudják gyarapítani. A Nagyszőlő-úti Gazdakörben kilencmilliós beruházással egy közösségi teret, nyitott-fedett színt, pillérvázas szerkezettel, ácsszerkezettel és héjalás készítésével, valamint beton térkőburkolással építenének meg. A nyertes pályázatok megvalósításához az önkormányzatnak 10 százalékos önrésszel kell hozzájárulni. A részletekről Gyuricza Gergő a fejlesztési csoport vezetője nyilatkozott rádiónknak:

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

12:00 - 18:00
Smile Weekend

Szombat és Vasárnap 12-18h között.

18:01 - 19:59
Luxfunk Blackmix

Valódi funky, valódi lemezekről. Fekete zene minden szombaton este 2 órában, a Luxfunk DJ-k által mixelve!

20:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

00:00 - 05:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.