Haleszban és Selymesben is megünnepelték az új kenyeret

„Augusztus 20-án mindent ünneplünk, ami a múltunk, a jelenünk és a jövőnk szempontjából fontos: az új kenyeret, ami az élet, az ezeréves államunkat, Szent Istvánt, akinek államunk megalapozása köszönhető, a római katolikus egyház magyarországi megalapozását is”– mondta Rádi András a Haleszi Gazdakör elnöke a haleszi haranglábnál tartott kenyérszentelési ünnepségen augusztus 19-én. Rádi András köszöntőjét követően Csányi József polgármester szólt a megjelent ünneplőkhöz.

Az új kenyér elkészítésének előzménye az aratás. Most is learatták a kenyérgabonát, így minden család asztalán magyar kenyér lesz - mondta köszöntő beszédében Molnár Tiborné Margitka, a Selymesért Egyesület elnöke augusztus 19-én, a selymesi Mária-szobornál tartott kenyérszentelő ünnepségen. Az ünnepi gondolatok elhangzását követően Varga Katica, a Magyar Örökség Díjas Credo együttes tagja, valamint Együd Ádám és barátai dallal és citerazenével szórakoztatták a megjelenteket, majd Hajagos Gyula atya kenyérszentelését követően városunk elöljárói felszelték az új kenyeret és szétosztották a megjelentek között.

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

00:00 - 05:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

06:00 - 08:00
TájKép

Heti helyi hírösszefoglaló

08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt

12:00 - 17:59
Smile Weekend

Szombat és Vasárnap 12-18h között.