Átgondolt, taktikai szavazásra buzdít a Jobbik és az LMP helyi szervezete
A Jobbik és az LMP helyi országgyűlési képviselője is arra buzdít , hogy a sikeres kormányváltás érdekében mindenki menjen el szavazni április 8-án. Kollár László, a Jobbik és Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP jelöltje március 29-én közös sajtótájékoztatón fejtették ki véleményüket ennek fontosságáról. A sajtótájékoztató elején Kollár László elmondta: – A választások tisztaságával, illetve a különböző területeken megjelenő dezinformációkkal kapcsolatosan szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, és tájékoztatni a választókörzet lakóit arról, hogy mi az, amire tőlünk számíthatnak. Ez a választás nagyban különbözik az eddigiektől, hiszen a mostani talán az utolsó demokratikusnak mondható választás lesz abban az esetben, ha a Fidesznek sikerül újra hatalomra jutnia. Mi ezt szeretnénk elkerülni, és megszólítani azokat a szavazókat, akik így érzékelik a helyzetet és szeretnének kormányt váltani. Ők vannak többen, de akaratuk valamilyen okból mégsem érvényesül. Ez köszönhető annak is, hogy a kormánymédia eltorzítja a valós tényeket, virtuális valóságot mutat be. Így elsikkadnak azok a dolgok, amelyek alapján megfelelő döntést hozhatnának a választópolgárok. Emellett ellenfeleiket, a jelölteket, a jelölő szervezeteket hazugságokkal, igazságtalan vádakkal illetik.
Kis-Szeniczey Kálmán arról szólt, hogy a kampány éleződik, durvul:
Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink
12:00 - 17:59
Smile Weekend
Szombat és Vasárnap 12-18h között.
18:00 - 20:00
bITmobil
Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül
20:00 - 21:59
Vedd és olvasd
Könyveket ajánló magazinműsor

+3676800899
+36203719719