Átadták a megújult asztalitenisz termet
Szeptember 24-én délelőtt adták át a megújult asztalitenisz termet. A projekt keretében az épület átfogó korszerűsítése valósult meg. A beruházás során – az épület helyi védettségét és eredeti arculatát szem előtt tartva – 17 db külső nyílászáró cseréjére, valamint 14 db radiátorral kialakított, hőszivattyús fűtési rendszer kiépítésére került sor. A megfelelő levegőminőség és páratartalom biztosítása érdekében korszerű szellőztető rendszer is létesült. A fejlesztések eredményeként korszerűbb, komfortosabb és a sportolók igényeit jobban szolgáló környezet jött létre, hosszú távon biztosítva a megfelelő feltételeket a helyi asztalitenisz-élet számára.
Csányi József polgármester örömét fejezte ki hogy minőségi munka született a sikeres pályázatnak és a kivitelezőknek köszönhetően.
Karsai Ferenc edző büszkén számolt be arról, hogy a terem szinte a teljes napokon ki van használva, egyetemisták is rendszeresen érkeznek a szépkorúak mellett, akik az elméleti tudást is itt szerzik meg. Bár főleg csapatok edzenek, a félegyháziaknak is van lehetősége kipróbálni az asztaliteniszezést, ehhez előzetes bejelentkezés, időpontegyeztetés szükséges.

Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink
18:00 - 20:00
Játssz velünk!
Társasjátékokat bemutató magazinműsor
20:00 - 22:00
Jóllét magazin
22:00 - 23:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

+3676800899
+36203719719