Nagy érdeklődés a közmeghallgatáson

Nagy érdeklődés mellett zajlott le az idei közmeghallgatás november 6-án délután a Városháza dísztermében, ahol a város lakói közérdekű kérdéseket, észrevételeket tehettek a város vezetése és a képviselőtestület felé. Ahogy már a legutóübbi képviselőtestületi ülést, úgy most már a közmeghallgatást is élő videóban lehetett követni a város facebook oldalán keresztül.

A felszólalók jelezték a varjak által okozott kellemetlenségeket, a sportegyesületek - ezen belül a kosárlabda és kézilabda hiányát, de kérték a segítséget a Molnártelepi út és majsai út kereszteződése közelében lévő illegális szemétlerakó fe lszámolása ügyében is. A temetők is szóbakerültek, érkezett panasz a nagy mennyiségű királydinnyére amely a kerékpárosoknak okozza leginkább a bosszúságot, más felszólaló pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a felszámolt sírok körül ott vannak a fejfák, azokat nem szedték össze - s szerinte ez méltatlan helyzetet teremtett.


Több felszólaló is bírálta a képviselőket, egyrészt a nyári események, másrészt a rendezvények kapcsán - sok esetben nem jelentek meg ezeken vagy csak nagyon kevesen. Szóba került az Arany János és Kun utca és az ott lebonyolódó nagy forgalom valamint a sebességkorlátozás betartatása, a kábítószer helyzet, a Bajza utca és a Molnártelepi út ügye pedig visszatérő problémaként került napirendre. Szorgalmazták a felszólalók a Honvéd pálya további felújítását is, itt egy rekortán futópálya igénye is felmerült.
 

Aktuális műsoraink

12:00 - 18:00
Smile Weekend

Szombat és Vasárnap 12-18h között.

18:00 - 19:00
Játssz velünk!

Társasjátékokat bemutató magazinműsor

19:00 - 20:00
Sztárportré

Sztárok, sztorik, stúdióbeszélgetés hírességekkel. Aki kérdez: Molnár Szabolcs.

20:00 - 22:00
Luxfunk Blackmix

Valódi funky, valódi lemezekről, a Luxfunk DJ-k által mixelve!