Betelt a pohár, utcára vonultak az állatkínzók ellen Kiskunfélegyházán
Tüntetést szervezett kedden a Szurkolók az Állatokért Alapítvány Kiskunfélegyházán. Az eseményen résztvevők a szeptember elején történt tiszaalpári állatkínzás és az ügyben hozott bírósági ítélet miatt gyűltek össze. Az alapítvány célja, hogy a társadalom figyelmét az állatvédelmi ügyekre irányítsa, és elérje, hogy az állatok jogait jobban védjék.Mint arról beszámoltunk hatalmas felháborodást váltott ki a szeptember elején Tiszaalpáron történt kutyakínzás országszerte.
Az eseményen elsőként Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője szólalt fel, aki az ügyben hozott ítéletet követően rendkívül csalódottan nyilatkozott. Véleménye szerint a tiszaalpári kutyakínzás ügyében hozott bírósági döntés ismételten aláássa az állatvédelem ügyét, és mélyen sérti azokat az erőfeszítéseket, amiket az állatvédelmi szervezetek és az önkéntesek évtizedek óta tesznek. Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány alapítója a tüntetésen arról beszélt, hogy az állatkínzás bűncselekményeit szigorúbb büntetésekkel kellene sújtani.
A felszólalások után a tüntetők Kiskunfélegyházáról a tiszaalpári gazda tanyájához vonultak, ahol gyertyát gyújtottak azon elpusztult állatok emlékére, amelyek az emberek által elkövetett brutalitások áldozatai lettek. Ezzel tisztelegtek az állatok szenvedése előtt és egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy az állatkínzás ellen minden lehetséges módon harcolni kell.
Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink
03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről.
05:00 - 05:59
Játssz velünk!
Társasjátékokat bemutató magazinműsor
06:00 - 10:00
Shaker
Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral

+3676800899
+36203719719