Sok érdeklődő, kevés felszólaló volt a november 7-i közmeghallgatáson.

A korábbi évekhez képest nagyobb számú érdeklődő jelent meg a Városháza dísztermében az október 7-én délután megtartott közmeghallgatáson, de a felszólalók száma idén sem volt több.
Fotó: archiv
Érkezett panasz, észrevétel a hiányos utcanévtáblák és házszám táblákról, és több városrészben a nagy forgalom mellett a nem megfelelő parkolás és gyorshajtás is visszatérő probléma a lakók jelzései alapján.
Egy felszólalásban kérték a dr. Holló Lajos utca lakótelepi szakaszának és járdáinak felújítását, amely már akár a jövő évben is megvalósulhat amennyiben lesz rá forrás, és érdeklődtek a Pázsit utca várható aszfaltozásáról is.
Egy lakos visszatérő problémával, a vágóhíd kamionjai által okozott zajterhelésnek és alacsony-frekvenciás zajok megszüntetésével kapcsolatban érdeklődött.
Miután többen nem jelentkeztek, hogy fel kívánnak szólalni, Csányi József polgármester a közmeghallgatást lezárta. Egy városlakó ezt követően "ébredt" de így már nem volt lehetősége közérdekű kérdését feltenni.
Azokra a kérdésekre, felvetett problémákra, amelyekre helyben nem tudtak válasszal élni, 14 napon belül írásban válaszol majd az Önkormányzat.
Aktuális műsoraink

18:00 - 20:00
bITmobil
Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül 
20:00 - 21:59
Vedd és olvasd
Könyveket ajánló magazinműsor 
22:00 - 23:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval. 