Generációk ünnepelték együtt a PG-s életérzést

Generációk ünnepelték együtt a PG-s életérzést

Nagyszabású, mégis bensőséges hangulatú ünnepséggel emlékeztek meg Kiskunfélegyháza nagymúltú intézménye, a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium fennállásának 150. évfordulójára szeptember 18-án, szombaton. A jeles alkalomra szép számmal érkeztek az öregdiákok: a volt Tanítóképző, Testnevelési Gimnázium, Petőfi Sándor Gimnázium, Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola egykori tanítványai, és természetesen a középiskola jelenlegi tanulói, korábbi és mostani tanárok is.

A megnyitóünnepséget megelőzően osztálytalálkozókon idézték meg a közös szép emlékeket a korábban itt végzettek, körbejárták az iskolaépületet, felelevenítették diákéveik hangulatát. Ezt követően felemelő élmény lehetett a zsúfolásig megtelt sportcsarnokban megérezni a jelenlévőket összekötő közös élményt: a meghatározó PG-s diákéveket. 150 éves jubileumi ünnepség résztvevőit Rokolya Csaba igazgató köszöntötte.

Ezt követően Csányi József vette át a szót, aki nemcsak Kiskunfélegyháza polgármestereként köszöntötte a jelenlévőket, de PG-s öregdiák minőségben is. Mi mindannyian tudjuk milyen az az igazi PG-s életérzés, amire még mindig szívesen gondolunk vissza. Az iskola, a város, az ország történetét mi írjuk közösen, ami rendületlenül tovább folytatódik – mondta ünnepi beszédében a polgármester, majd bejelentette, hogy idén a város képviselő-testülete a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium részére Kiskunfélegyházának adott iskolatörténeti örökségéért, a felnövekvő nemzedékek oktatásáért „Kiskunfélegyházáért” kitüntető díjat adományozott.

A iskola oktatási igazgatója, Hardi Titusz atya – aki a fenntartó Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátságát is képviselte az ünnepségen – köszöntőjében a PG értékeit emelte ki.

Meghallgatható hanganyag