Mi szólt?
Friss hírek
nov
Megemlékezést tartottak a Haleszi gazdakörnél
Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének 150. és az egykori Halesz iskola falán 2005-ben elhelyezett emléktábla 20. évfordulóján tartottak megemlékezést az egykori iskola udvarán a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében. A megjelenteket Kállainé Vereb Mária ügyvivő elnök köszöntötte. A kultuszminiszterről Tóth Istvánné az egyesület elnökhelyettese beszélt. A műsort követően a jelenlévők koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál.

Fotók: Gyenes Attila
Tovább olvasnov
Emléket állítottak az egykori dr. Tábi féle iskolának
Az 1920-as és 70-es évek között az egykori kis szegedi úton állt a dr. Tábi féle iskola, amelynek egykori helyén helyeztek el emléktáblát A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001. Alapítvány szervezésében. Köszöntőt mondott Csányi József polgármester, az alapítvány egyik alapítója. Az egykori iskoláról dr. Tóth Gyuláné mint egykori diák, és az alapítvány elnöke szólt a megjelentekhez. A megemlékezést dr. Tóth Ákos tárogató muzsikája tette színesebbé.
Fotók: Zakar Anita / Félegyházi Közlöny
Tovább olvasnov
Országos rajzfilmünnep a Darvasban
A Darvas Általános Iskola is csatlakozott a XI. Országos Rajzfilmünnep programsorozathoz. Csütörtöktől szombatig lesznek vetítések az intézményben, amelyekre minden érdeklődőt várnak szeretettel - nyilatkozta rádiónknak Jankovszki Zoltánné igazgatónő.
Tovább olvasnov
Újra lesz jótékonysági sütivásár
Jövő héten kedden újra jótékonysági sütivásárt szervez az önkormányzat ifjúsági irodája, amelynek bevételéből egy szívbeteg gátéri kisfiút, Tibikét és családját szeretnék támogatni. A részletekről Bajzák Andrea és Csikós Ágnes nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvasnov
Nagy érdeklődés a közmeghallgatáson
Nagy érdeklődés mellett zajlott le az idei közmeghallgatás november 6-án délután a Városháza dísztermében, ahol a város lakói közérdekű kérdéseket, észrevételeket tehettek a város vezetése és a képviselőtestület felé. Ahogy már a legutóübbi képviselőtestületi ülést, úgy most már a közmeghallgatást is élő videóban lehetett követni a város facebook oldalán keresztül.
Tovább olvasnov
Új közösségi tér várja a sportolni és kikapcsolódni vágyókat: megújult a Vasas pálya
Több év kitartó munka és többszöri pályázat átdolgozás után olyan közösségi térrel gazdagodott Kiskunfélegyháza, amely a sport, a szabadidős tevékenységek és a családi kikapcsolódás új helyszíne lehet minden korosztály számára. A megújult Vasas pályát (egykori Ifjúsági Sporttelep) ünnepélyes keretek között adták át november 5-én, szerdán. Az átadó ünnepségen elsőként Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink
20:00 - 23:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.
00:00 - 02:59
Smile Night
A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.
03:00 - 04:59
A Tudomány mai állása
Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről.

+3676800899
+36203719719