Átadták az év olvasója díjat a Könyvtárban

Szombaton, az országos könyvtári napok helyi programsorozat ünnepélyes zárórendezvénye volt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol sor került az Év olvasója díjak átadására és eredményt hirdettek a Hattyúház a mi könyvtárunk rajzpályázat tekintetében is. A megjelenteket Kállainé Vereb Mária igazgatónő köszöntötte.

2020-ban az Év Gyermekolvasója Gál Péter Attila lett. Peti betűbölcsis kora óta látogatja a Gyermekkönyvtárat. Nagyon szeret olvasni, nem telik el úgy nap, hogy lefekvés előtt ne olvasna egy fél-háromnegyed órát. Édesanyja ezért viccesen Betűfalónak nevezte el.


2020-ban az Év Olvasócsaládja A Bordás család.

A Bordás család tagjaival rendszeresen találkozunk a könyvtárban. Az édesanya, Szilvia régóta be van iratkozva intézményünkbe, szeret olvasni és rendszeresen kölcsönöz kisfiával együtt. Fontosnak tarja a könyveket, ezért Attilát már baba korától beíratta a könyvtárba, s részt vettek a betűbölcsis foglalkozásokon is. Attika mindig mesén aludt el, szereti a szép történeteket. A könyveket gyűjti is, például a Disney Arany kiadást, amelyből hetente egyet el is olvas. Édesanyjával együtt hangosan is szoktak olvasni. Szeret a könyvtár Gyermekbirodalmának olvasótáborába járni, ebben az évben is részt vett rajta.


2020-ban Az Év Olvasója: Kissné Kovács Ilona


Ilona 2013-tól rendszeres olvasója, használója a könyvtárunknak. Főképpen a szépirodalmi és a szórakoztató irodalmat kedveli. Könyvelői munkája után kikapcsolódásként szívesen olvas izgalmas krimiket. Kedveli az újdonságokat. Mindig vidáman, jó kedvvel tér be hozzánk. Szinte minden alkalommal kihasználja a maximális kölcsönzésszámot. Statisztikánk alapján felnőtt olvasóink közül az idei évben ő kölcsönzött intézményünkből a legtöbbet, szám szerint 113 dokumentumot, kiérdemelve ezzel az Év Olvasója díjat Kiskunfélegyházán.

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

10:00 - 14:00
Napközben

Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

18:00 - 20:00
Zamat

A Rádió Smile könnyed gaszto-magazinja a műsorvezető és gasztroangyal, Kis Katával.

20:00 - 23:00
153 Lélekmód

Stúdióbeszélgetések egy-egy adott témakörben, elsősorban fiatalokkal.