Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP megyei elnökének közleménye

Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP megyei elnökének közleménye

Gratulálok Csányi József polgármester úrnak az „Év Polgármestere” megyei kitüntető díjhoz. További erőt és jó egészséget kívánok városvezetői tevékenységéhez. Gratulálok Polgármester úrnak, de kérek is…

Fotó: archiv

Tisztelettel kérem, hogy ne engedjen teret a személye köré épülő kultusznak, a helyi közéletben terjedő mítoszgyártásnak. Vannak, akik már egyenesen Orbán Viktor miniszterelnök egyik párton belüli lehetséges kihívójaként emlegetik, és elindították a „Csányi József legyen Magyarország miniszterelnöke” facebook csoportot.

A kitüntetési javaslattevő – Lenkei Róbert, fideszes megyei önkormányzati képviselő, aki Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő választókerületi kabinetfőnöke – az indoklásban nem fukarkodott a szuperlatívuszokkal, melyek közé a tények mellett igen komoly, ideális elvárások is bekerültek.

Idézet: „Demokratikus vezetési stílusát az emberekkel való párbeszéd és a bölcs belátás jellemzi.”

Arra kérem Polgármester urat, hogy a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselőivel is ezt a demokratikus vezetői stílust szíveskedjen gyakorolni, illetve a helyi ellenzékkel való viszonyát szintén szelídebb hangú párbeszéd, korrekt hozzáállás vezesse. A demokratikus alapelvek közé tartozik a kisebbségi vélemények, szándékok tisztelete, meghallgatása és legalább alkalmanként – bölcs belátással és jóhiszeműséggel – az elfogadása is, például zöld ügyekben.

Idézet: „Munkahelyén nyugalom jellemzi a mindennapi életet, szűkebb környezetében pedig szeretetteljes a légkör.”

Arra kérem Polgármester urat, hogy a képviselő-testületi üléseken is ez a szeretetteljes légkör iránti igény vezesse, amikor az ellenzéki javaslatokat fogadja, illetve egyesületünk képviselőit megszólítja, esetenként minősíti. A szűkebb környezet – a győztes fórumos/fideszes csapat – mellett a „kegyelemkenyéren élő” kisebbség is megérdemli néha a vigasztaló figyelmet és a biztató törődést.

Idézet: „Csányi József megteremtette városában a nyugodt, kiegyensúlyozott polgári létet, a dinamikus és folyamatos fejlődést, a munkahelyteremtést és az emberekre való odafigyelést. Elképzeléseinek megvalósulása nyomán régóta nem látott szépségben ragyog a város.”

Arra kérem Polgármester urat, hogy a város helyzetének reális értékelésében – saját vitathatatlan érdemei mellett – vegye figyelembe elődei teljesítményét és a helyi közösség rendszerváltás óta tett kollektív erőfeszítéseit, valamint a létező bár elnyomott kritikus hangokat is. Közgazdászként értékelje helyén a gazdasági ciklusok, a támogatáspolitika és a külső közösségi források szerepét. Az egyéni tudás és tehetség mellett kell a szerencse és magas patrónusok is az érvényesüléshez napjainkban Kiskunfélegyházán.

Egy őszintébb és gyümölcsözőbb együttműködés reményében maradok tisztelettel:

Kis-Szeniczey Kálmán
az LMP- Magyarország Zöld Pártja Bács-Kiskun megyei elnöke,
a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője