Ünnepélyes keretek között adták át Móra Ferenc mellszobrát

Szeptember 20-án avatták fel Rieger Tibor Móra Ferencet ábrázoló köztéri mellszobrát a Móravárosban. Köszöntő beszédet mondott Csányi József polgármester. Mint ahogy azt dr. Tarjányi Józseftől a Petőfi Emlékbizottság elnökétől megtudtuk Rieger Tibor köztéri művei sok magyar városban megtalálhatók. Az ő munkáját dicséri a pannonhalmi bazilika millenniumi kapuja, a budai várban kiállított királyi palást, Kecskeméten a Szent István szobor, és több alkotás Győrben, amelynek bencés gimnáziumában a középiskolás éveit töltötte. Itt, a Batthyány parkban áll Móra Ferenc mellszobra is.
Amikor felvetődött, hogy Móra szülővárosában is helye lenne ennek az alkotásnak, a művész örömmel ajándékozta az eredeti gipsz alkotást Félegyházának egy kiöntésre, ami Bozóki István kezei alatt meg is valósult. Mielőtt a jelenlévők tiszteletük koszorúit, virágait elhelyezték a szobornál, dr. Réczi László, a térség önkormányzati képviselője idézte fel Móra Ferenc életét, munkásságát és Félegyházához kötődő viszonyát.
Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink

08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt

12:00 - 18:00
Smile Weekend
Szombat és Vasárnap 12-18h között. 