Saját kézbe venné a távhőszolgáltatást az önkormányzat

Saját kézbe venné a távhőszolgáltatást az önkormányzat

Tegnap délelőtt elzárták a melegvíz-szolgáltatást a Petőfi lakótelepen. Szerkesztőségünket is több lakó megkereste az okok és a megoldás felől érdeklődve. Nem hivatalos információk szerint az immár ismétlődő szolgáltatási kiesés mögött az áll, hogy a hőszolgáltató jelentős tartozásokat halmozott fel. Az ügyben Csányi József polgármestertől és Faragó Zsolt jegyzőtől kértünk tájékoztatást.

Mint megtudtuk, az önkormányzati dolgozók segítségével sikerült megoldani a helyzetet, és délelőtt 11 óra körül helyreállt a melegvíz-szolgáltatás. Azonban – mondta el a polgármester – a háttérben olyan komoly problémák állnak, amelyek megnyugtató rendezése igen összetett kérdés. Többek között ezért is döntött úgy a képviselő-testület már hónapokkal ezelőtt, hogy felmondja a céggel a távhőszolgáltatási szerződést.

– Ezt a céget is egyfajta örökségként vette át a jelenlegi városvezetés: sok éve már, hogy szolgáltatnak Félegyházán. Nem titkolt célunk azonban, hogy ősztől az önkormányzat saját kézbe vegye a lakótelep, illetve az Attila utca érintett társasházaiban a távhőszolgáltatást – szögezte le Csányi József.

A polgármester arról is tájékoztatta rádiónkat, hogy az érintett képviselőkön, legfőképpen dr. Ónodi Izabellán és Horváth Gáboron keresztül rengeteg lakossági panasz érkezik folyamatosan a távhő és melegvíz szolgáltatás minőségével kapcsolatban, ezért a polgármesteri hivatalnál egy ideje már külön energetikai szakembert foglalkoztatnak annak érdekében, hogy nagyon gondos előkészítő munka után a lehető leggördülékenyebben át tudja venni ezt a szolgáltatást az önkormányzat.

– E kérdésben is ugyanaz a célunk, mint ami az elmúlt öt évben minden döntésünben motivált bennünket: megvédeni a félegyházi emberek érdekeit. Erre kaptunk felhatalmazást a választóinktól. Ezt jelen esetben csak úgy tudjuk garantálni, ha külsős cég helyett maga a város üzemelteti a szolgáltatást. Célunk, hogy jelentős minőségi javulást tudjunk elérni. Az üzemeltetést száz százalékban önkormányzati tulajdonú cégre bíznánk, amely minden bevételként jelentkező forintot a minőség javítására fordíthatna. Ennek előkészítésén dolgozunk most a városházán, az önkormányzati képviselők aktív közreműködésével. Azt reméljük, hogy őszre sikerül ezt a stratégiai szempontból lényeges szolgáltatást városi kézbe venni – mondta el a polgármester.