A Constantinum intézmény diákja nyerte a Hinmuszmondó versenyt

A Constantinum intézmény diákja nyerte a Hinmuszmondó versenyt

Tizenharmadik alkalommal rendeztek Himnuszmondó versenyt Félegyházán a magyar kultúra napján. Idén a középiskolások számára hirdette meg a versenyt a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. A keddi megmérettetésen a város négy középiskolája képviseltette magát. A diákoknak Kölcsey Himnusza mellett egy szabadon választott művet is elő kellett adniuk. Kapus Béláné, dr. Laczkóné dr. Szabó Klára és Mayer Lászlóné döntése alapján a következő helyezések születtek: első helyezett lett Barna Zsanett Bianka (Constantinum Intézmény), második Seres Réka (Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola), harmadik pedig Czakó Vivien (Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola). Különdíjat kapott Patkós Alexandra a Szent Benedek Iskola diákja. 

A Móra Ferenc Művelődési Központban Seres Réka szavalta el a Himnuszt a központi ünnepségen, majd Csányi József polgármester mondott ünnepi beszédet.

Meghallgatható hanganyag