Ágyak vásárlására költi a licitből befolyt összeget a kórház

Ágyak vásárlására költi a licitből befolyt összeget a kórház

A nemrégiben meghirdetett jótékonysági licit sikerének köszönhetően az összegyűlt 177 ezer forintból jó minőségű ágyakat szerezhet be a félegyházi kórház. Az „Egészségért Közalapítvány a Kórházért” által meghirdetett jótékonysági liciten sportrelikviák kerültek kalapács alá. Így többek között gazdára talált a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat névjegyekkel ellátott labdája és az a serleg is, melyet dr. Réczi László birkózó világbajnokunk a világverseny megnyerését követően Kecskeméti Sportfelügyelőségtől kapott eredménye elismeréseként. 

A sport relikviák ünnepélyes átadására július 24-én a városi kórházban került sor, ahol dr. Réczi László birkózó világbajnok személyesen adta át dr. Horváth Sándornak, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatójának a licitre bocsátott serleget, a vízilabdacsapat és dr. Körtvélyessy András kórházigazgató felajánlását pedig a napokban fogják eljuttatni a Tiszabusz Plusz Kft-nek. A főigazgató-helyettes az árverés kapcsán elmondta, hogy a jótékonysági licit az adománygyűjtés mellett tapasztalatszerzésre is jó alkalom volt. A befolyt pénzösszegből újszerű ágyakat tudnak külföldről behozni, melyeket a kórház osztályain fognak az igényeknek megfelelően elosztani. A szerzett tapasztalatok pedig elősegítik a további licitek megszervezését, melyeken a tervek szerint félegyházi keramikusok, grafikusok kisebb plasztikái és alkotásai kerülnek majd kalapács alá, de a felajánlások tekintetében a kórházi alapítvány nyitott mindenre. Dr. Horváth Sándor az olimpiai bajnok által felajánlott kupa átvételekor elmondta, hogy két okból vett részt cége képviseletében a jótékonysági árverésen.

Meghallgatható hanganyag